Zelenszkij a gabonaegyezmény Oroszország nélküli folytatását javasolta, a Kreml szerint ez kockázatokkal jár

Ukrajna Törökországhoz és az ENSZ-hez fordult azzal a javaslattal, hogy a fekete-tengeri gabonamegállapodás keretében Oroszország nélkül működtessék tovább a "gabonafolyosót", miután Moszkva hétfőn kilépett az egyezségből.

Az államfő hétfő éjjeli, a lakossághoz intézett üzenetében hangsúlyozta, hogy Ukrajna nem kötött megállapodást Oroszországgal, hanem a gabonaexportról szóló dokumentumot Törökországgal és az ENSZ-szel írta alá. "A fekete-tengeri gabonamegállapodás Oroszország nélkül is működhet, és működnie kell a jövőben is. Már csak gondos végrehajtására, a világtól pedig a terrorista államra (Oroszországra) nehezedő döntő nyomásra van szükség" - fogalmazott.

Zelenszkij közölte, hogy hivatalos levelet küldött Recep Tayyip Erdogan török elnöknek és António Guterres ENSZ-főtitkárnak azzal a javaslattal, hogy háromoldalú formában folytassák a gabonamegállapodás vagy egy annak megfelelő új egyezség alapján a szállításokat. "Ukrajna, az ENSZ és Törökország közösen tudja biztosítani az élelmezési folyosó működését és a hajók ellenőrzését. Ez pedig mindenkinek szükséges a világon" - összegezte az elnök.

Zelenszkij kedden haditanácsot hívott össze, amelyen szintén megvitatták a kikötőbiztonság és a gabonaexport kérdéseit. Zelenszkij a Telegramon közzétett tájékoztatásában közölte, hogy emellett Valerij Zaluzsnij, az ukrán hadsereg főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij, a szárazföldi erők parancsnoka és Olekszandr Tarnavszkij, a délkeleti szektorban harcoló csapatok parancsnoka jelentést tett a csatatéren kialakult helyzetről, Olekszij Reznikov védelmi miniszter és Oleh Huljak, a logisztikai erők parancsnoka beszámolt a lőszerutánpótlás dinamikájáról.

Azoknak a feleknek, amelyek megpróbálják folytatni a gabonamegállapodás végrehajtását Oroszország részvétele nélkül, figyelembe kell venniük az azzal járó kockázatokat, mivel az ukrán gabonaexport útvonala a háborús övezet közelében halad - jelentette ki kedden újságíróknak Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

"Egy olyan zónáról beszélünk, amely a harctér közvetlen közelségében van, és megfelelő biztonsági garanciák nélkül ott bizonyos kockázatok merülnek fel" - mondta Peszkov. Szerinte ebben az ügyben Oroszország "nem tudja megmondani, hogy milyen mértékben és mely országok készek vállalni ezeket a kockázatokat".

Kommentálva Antony Blinken amerikai külügyminiszter azon kijelentését, amelyben lelkiismeretlennek nevezte Oroszország kilépését a megállapodásból, Peszkov azt mondta, hogy az európai államok álláspontja viszont gátlástalannak nevezhető, a történtek pedig nem António Guterres ENSZ-főtitkár és a világszervezet hibája.

"Nagyra értékeljük Guterres úr szerepét a megállapodás megkötésében, és erőfeszítéseit, hogy meggyőzze az európai országokat, teljesítsék kötelezettségeiket. Sajnos, ez nem történt meg. A gátlástalan szó az európai országokra teljes mértékben helyénvaló" - fogalmazott.

Peszkov közölte: Vlagyimir Putyin orosz elnök egyelőre nem tervezi, hogy beszéljen török kollégájával, Recep Tayyip Erdogannal a gabonaegyezségről. (MTI)