Új pénzügyi alapot tervez létrehozni az Európai Unió, mellyel legalább négy éven át finanszíroznák az ukrán haderő képzésének és eszközbeszerzéseinek egy részét – tudta meg a Portfolio szerint bennfentes forrásokból a Politico.
A 20 milliárd eurós alapból származó pénz nem közvetlenül Kijevbe menne; az alappal olyan országok költségeit fedeznék, melyek fegyvereket és képzést terveznek adni az ukrán katonáknak a következő években.
A Politico szerint ez az összeg jelentősen nagyobb, mint az a pénzmennyiség, melyet az egységes blokk eddig hasonló célokra költött. Eddig az EU 4 milliárd eurót fordított az Ukrajnát támogató országok költségeinek fedezésére, az új alapban ezen összeg ötszöröse lenne.
A lap arra is felhívja a figyelmet, hogy az alap létrehozása éles váltást jelent az Európai Unió eddigi politikájában, amely saját magát mint „békeprojekt” jellemezte. Megjegyzik: ironikusan Ukrajna felfegyverzése egy „Európai Békemechanizmus” nevű keretrendszeren keresztül fog megvalósulni.
A katonai segítségnyújtás mellett az Európai Unió még 50 milliárd eurónyi forrást tervez biztosítani Ukrajnának nem katonai jellegű kiadások fedezésére.