Tompos Márton, a Momentum szóvivője és frakcióvezető-helyettese hónapok óta próbál utánajárni annak, hogy mi a helyzet a Fudan egyetemmel és az azt működtető alapítvánnyal, amely 14 milliárd forint értékű közvagyont kapott az államtól. A politikus legújabb videójában bemutatta, hogy a cégbíróságon nincs olyan kérelem, hogy az alapítvány át szeretné helyezni a székhelyét.
"Ez az alapítvány egy nem létező egyetemet működtet nem kevés adófizetői forintból, úgyhogy még februárban sétáltam be hozzájuk azért, hogy feltehessek pár kérdést. Akkor nem fogadtak, úgyhogy 2 héttel ezelőtt megint elmentem hozzájuk a Kéthly Anna térre, de akkor már az egész emelet ki volt ürítve és nem csak ők, de az irodát nekik kiadó ingatlanos cég is eltűnt onnan" – emlékszik vissza beszámolójában Tompos.
Annak érdekében, hogy megtudja pontosan mi is történt az alapítvánnyal, Tompos elment a cégbíróságra, ahol kiderült, hogy nem adtak be székhely módosítási kérelmet. "Most úgy nézünk ki, hogy átmentek a Kéthly Anna térre, de onnan most áprilisban nyom nélkül eltűntek, ami természetesen teljesen törvénytelen" – tette hozzá a Momentum politikusa.
Videója végén Tompos elmondta, hogy a korábbi székhelyükre, de ott sem tudtak semmit az alapítványról, mindössze egy kontakt személyt mondtak, aki talán tud segíteni megtalálni a felszívódott alapítványt. (OS)