Danilov: a Nyugatnak búcsút kell vennie attól az illúziótól, hogy Oroszország a jelenlegi formájában tovább fog létezni

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner magánhadsereg vezetője által végrehajtott puccskísérlet megmutatta, hogy Oroszország nem egy állam, és a Nyugatnak meg kell értenie, hogy Oroszország széttöredezett, és nincs olyan erő, amely képes lenne összetartani – jelentette ki Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a Bild című német lapnak adott interjújában.

„Erre (Oroszország szétesésére) fel kell készülnünk. Egy éve beszélünk róla. Ne feledjék, hogy az Oroszországban már elkezdődött folyamatokat nem lehet megállítani. Oroszország széttöredezett, és a világnak fel kell készülnie rá.” - mondta Danilov. Hangsúlyozta: már most világos, hogy Oroszországban bármelyik katonai csoport önállóan is felléphet. „Bármilyen nukleáris létesítményt, bármilyen nukleáris fegyvert lefoglalhat, és az oroszországi helyzet máris kikerült az ellenőrzés alól” – mutatott rá.

Az RNBO titkára hozzátette: a helyzet „nagyon veszélyes, robbanással fenyegető folyamattá fejlődhet, amely teljesen ellenőrizhetetlen lesz”. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egy dolog világos számára – az orosz birodalom összeomlott. Úgy vélte, a Nyugatnak búcsút kell vennie attól az illúziótól, hogy Oroszország a jelenlegi formájában tovább fog létezni. „A Kreml nem tud ellenőrizni ekkora területet, nincs lehetősége rá. Ezt az orosz fegyveres erők sem tudják garantálni. A világ második legerősebb hadserege nem létezik” – állította.

A tisztségviselő elmondása szerint Prigozsin lázadása idején Ukrajna azt elemezte, hogyan reagálnak a zendülésre az orosz régiókban. „Van egy elemzésünk arról, hogyan reagáltak a régiók Prigozhin lázadása idején. Azt mondhatom, hogy ezen elemzések alapján meg lehet mondani, hogyan fog kinézni Oroszország a felbomlás után. Tatárföld külön lesz, Dagesztán külön ország lesz, semmi köze Oroszországhoz. Ezek az Orosz Föderáció gyarmatai” – vélekedett Olekszij Danilov. (Kárpát.in.ua / Fotó: Danylo Pavlov)