Az ukrán védelmi minisztérium cáfolja, hogy Ukrajnában szétlopkodják a külföldtől kapott fegyvereket

Az Egyesült Államok hivatalos szervei által elvégzett ellenőrzés az anyagi és technikai segítségnyújtás hatékonyságát illetően megállapította, hogy az USA részéről nincs semmilyen észrevétel a katonai segélyek Ukrajna általi elszámolását illetően – jelentette ki Volodimir Havrilov védelmi miniszter-helyettes beszélt.

A CNN amerikai hírtelevízió azt közölte, hogy a Pentagon főfelügyelőjének jelentése szerint tavaly Ukrajnában elloptak „bizonyos fegyvereket és felszereléseket”, amelyeket a Nyugat biztosított. A jelentés elsősorban a 2022 februárja és szeptembere közötti időszakra vonatkozik. Ugyanakkor az ukrán titkosszolgálatok bűnszövetkezetben elkövetett cselekményeket tártak fel a katonai segélyek ellopásával kapcsolatban - írta a Kárpát.in.ua.

A teljes körű orosz invázió kezdete óta a Pentagon nyomon követte és ellenőrizte az Ukrajnába érkező összes amerikai felszerelést. Azonban kihívásokkal kellett szembenéznie az Egyesült Államok korlátozott jelenléte miatt az országban.

„Tüzérség, lőszer, komplex légvédelmi rendszerek, páncélozott járművek – Ukrajnában mindennel elszámolunk. Tavaly automatizált könyvelési rendszert vezettünk be, és az összes légvédelmi fegyvert a logisztikán keresztül vezettük át” – mutatott rá helyettes védelmi miniszter. Mint megjegyezte, a partnerek segítségének köszönhetően bevezették a LOGFAS és a Karavaj programokat. Utóbbiak lehetővé teszik, hogy vonalkóddal és QR-kóddal katonai felszereléseket kövessenek nyomon a katonai egységekhez. Jöhetnek az alkatrészhez is, és megnézhetik, hogy mi van meg belőlük – tette hozzá Volodimir Havrilov.