A kormány újabb fegyverszállításokat szavazott meg a háborúban álló Ukrajnának, miközben "hazug óriásplakátokon vádolja háborúpártisággal az ellenzéki pártokat és politikusokat" - jelentette ki keddi online sajtótájékoztatóján Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselője.
A politikus azt mondta: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn szavazatát adta ahhoz, hogy az unió 3,5 milliárd euróval növelje azt a pénzügyi keretet, amelyből például az ukrajnai uniós fegyverszállításokat is finanszírozzák.
Molnár Csaba idézett az elfogadott dokumentumból: "a döntés egyértelmű politikai jelzése annak, hogy az Európai Unió tartósan elkötelezett Ukrajna és más partnerek katonai támogatása mellett". Vagyis szerinte a keretből egyértelműen az ukrajnai fegyverszállításokat finanszírozzák majd.
Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben már tizenegy uniós szankciós csomagot szavazott meg - jelentette ki a DK ügyvezető alelnöke. Hozzátette: a kormányfő eközben itthon az unió ellen uszít.
Molnár Csaba szerint Orbán Viktor gátlástalanul hazudik a magyaroknak a háborúról, a szankciókról és az inflációról is. Kijelentette: nem létezik sem háborús, sem szankciós infláció, csak orbáni infláció van.
Gyurcsány és a dollárbaloldal "ízig-vérig" háborúpárti - kommentálta a Fidesz kedden Molnár Csaba nyilatkozatát.
A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Gyurcsányék most is hazudoznak és próbálják háborúba rángatni az országot. Azért teszik ezt, mert külföldről, készpénzben fizetik őket - tették hozzá.
Hangsúlyozták: a dollárbaloldal többször világossá tette, hogy fegyvereket, sőt akár katonákat is küldenének a háborúba. Gyurcsány Ferenc szerint "pocsék ember", aki nem hal meg Ukrajnáért, Karácsony Gergely szerint pedig Magyarország már hadban is áll - fogalmaztak.
A Fidesz-KDNP azonban nem enged semmiféle háborúpárti nyomásnak, kitart a békepárti álláspontja mellett - áll a közleményben.