Az MSZP társelnöke rendszeres munkavédelmi ellenőrzéseket, az előírások betartását és a munkavédelmi-munkaügyi ellenőrök számának jelentős emelését sürgeti.
Komjáthi Imre online sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány tudatosan leépítette a munkavédelmi struktúrát, magukra hagyta a magyar dolgozókat, kiszolgáltatva a külföldi gyáriparosok "kényének-kedvének".
Az ellenzéki politikus közlése szerint a gazdaságfejlesztési tárcánál a munkavédelmi és munkaügyi ellenőrök száma iránt érdeklődött, és a kapott válasz alapján kiderült, számuk a harmadát sem éri el a 2010 előtti adatoknak.
Komjáthi Imre kitért a munkavállalókat sújtó egészségügyi kockázatokra és megbetegedésekre, majd azt mondta: a magyar ipar versenyképessége sok esetben a magyar dolgozók egészségével fordítottan arányos.
Azt, hogy ez ne így legyen rendszeres munkavédelmi ellenőrzések biztosíthatnák - hangsúlyozta.
Erős ugyanakkor a gyanú, a kormány külföldi vállalkozásokat úgy próbál az országba csábítani, hogy nem kell tartani a komoly munkahelyi vizsgálatokról, az előírások betartatásától és esetleges következményektől sem - tette hozzá. (MTI)