Húsz százalékkal kevesebbet értek februárban a fizetések Magyarországon, mint egy évvel korábban. Ezt mutatják a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai. A Portfolio szakértője szerint a visszaesés nem ilyen drasztikus, de a bérek így is közel tíz százalékot veszítettek értékükből egy év alatt. A GKI szerint a cégek nem képesek annyi béremelést adni, hogy a fizetések követni tudják az inflációt - tudatta az RTL Híradó.
A Portfolio elemzője szerint azért tűnik drasztikusnak a visszaesés mert tavaly februárban a rendvédelmi dolgozóknak kifizetett hathavi bér, az úgynevezett fegyverpénz miatt kiugróan magas volt az átlagkereset.
"Az átlag ember abszolút nem nézett szembe húsz százalékos reálbér veszteséggel, viszont egy hét-nyolc százalékos reálbércsökkenéssel szembe kellett néznie mindenkinek, hiszen az infláció mértéke meghaladta a huszonöt százalékot." - mondta el Hornyák József.
Februárban 531 200 forint volt az átlagkereset Magyarországon a KSH szerint. Ennél pontosabb képet mutat a mediánbér, vagyis az az összeg, amelynél az emberek egyik fele kevesebbet, a másik fele többet keres. Ez bruttó 423 200 forint volt februárban, tizenhat százalékkal több mint tavaly. A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint ezt elviszi az infláció.
"A hazai vállalkozások túlnyomó többsége nem képes béremelésre. Semmiképpen nem képes inflációkövető béremelésre. A második probléma, hogy a vállalatok lassan azt sem tudják, milyen inflációra kell felkészülni" - magyarázta a Molnár László, a GKI vezérigazgatója.
A Magyar Nemzeti Bank alelnöke azt mondta, hogy májusban már erősen csökkenhet az infláció mértéke.