A kormánytisztviselői béremelés tervezetéről egyeztettek

A kormánytisztviselői béremelés tervezetéről egyeztettek a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumon - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteken az MTI-vel.

Azt írták, a héten indított társadalmi egyeztetés mellett szakmai egyeztetés is indult a kormánytisztviselők új bértáblájának és béremelésének tervezetéről, amelyet a közszolgálati szakszervezetek kérésére dolgozott ki a kormány. A közszféra béremelése így -  az orvosok, ápolók, pedagógusok, rendőrök, katonák után - a központi és a területi igazgatásban dolgozó kormánytisztviselőkkel folytatódna.

A bérfejlesztési javaslatról a pénteki  Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumon kaptak tájékoztatást a szakszervezetek - tudatták. A közleményben idézték Bordás Gábort, a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkárát, aki az egyeztetésen hangsúlyozta, hogy az új bértábláról a kormány még nem hozott döntést, a tervezet csak a társadalmi és szakmai egyeztetést követően kerül a kabinet elé.

Az államtitkár arról is tájékoztatta a szakszervezeteket,  hogy a bértábla nem a politikai és közigazgatási vezetőkre, hanem a náluk alacsonyabb szintű tisztviselőkre vonatkozik. A béremelés - mint közölték - nem lenne automatikus, hanem lehetőség a munkáltatóknak. A tervezett bérrendszer bérsávokat határoz meg, a konkrét béreket a teljesítmény, az ellátott feladatok és a költségvetési lehetőségek keretei között a munkáltató határozhatja meg a bérsávon belül.

Felhívta a figyelmet Bordás Gábor arra is, hogy "a jelenlegi nehéz háborús és szankciós helyzetben" a minisztériumi kormánytisztviselői béremelést többletforrás biztosítása nélkül valósítják meg, tehát a költségvetésnek a béremelés nem jelentene nagyobb terhet. A minisztériumok ugyanis vállalták az álláshelyek 10 százalékának csökkentését, és az így felszabaduló bértömeget "a minőségi munkaerő megtartására fordíthatják" - olvasható a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében.