Június 30-ig meghosszabbította a kormány az árstopokat - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
Gulyás Gergely elmondta: komoly gazdasági hatásai vannak az orosz-ukrán háborúnak mindenhol a világon, inflációs rekordok dőltek meg.
Amíg tart a háború és szankciók vannak, addig infláció is van - mondta, emlékeztetve arra, a kormány célja, hogy év végére egyszámjegyű legyen Magyarországon az infláció, ehhez pedig sok tényezőnek kell együttesen hozzájárulnia.
A miniszter jelezte azt is, hogy figyelik a nagy élelmiszerláncok árpolitikáját.
Gulyás Gergely üdvözölte a jegybank alelnökének azon nyilatkozatát, hogy a Monetáris Tanács jövő héten dönthet a kamatfolyosó felső szélének csökkentéséről.
A kormány az árak letörése érdekében új eszközt vezet be legkésőbb július 1-jétől: akciók meghirdetésére fogja kötelezni a jelentős árbevétellel rendelkező élelmiszer-kereskedelmi láncokat - közölte a kormányszóvivő csütörtökön a Kormányinfón.
Szentkirályi Alexandra elmondta: az inflációs adatok javulása a kormány intézkedéseinek köszönhetően már látható, de a kabinet az árak letörése érdekében egy új eszköz bevezetéséről döntött görög és francia példákat megvizsgálva.
Az alapvető élelmiszereket 20 kategóriába sorolják, ilyen lehet például a baromfihús, a sajt vagy a kenyér, a péksütemény, a zöldség, a gyümölcs és a felvágott. Az érintett kereskedelmi egységeknek valamennyi kategóriában egy-egy szabadon választott terméket kell az akciót megelőző 30 napban tapasztalt legalacsonyabb árnál legalább tíz százalékkal olcsóbban kínálni - ismertette.
Az akciókra hetente kell kijelölni a termékeket. Az akció nem vonatkozhat árstopos termékre. Az intézkedés várhatóan a jelentős árbevétellel rendelkező élelmiszerláncokat érinti majd, a legkisebb boltokra nem vonatkozik - közölte a kormányszóvivő. (MTI)