A Jobbik szerint Orbán Viktor "a kommunista ársapkákkal az oroszokat is visszacsempészte Magyarországra"

A Jobbik-Konzervatívok hónapok óta és most is követeli az ársapkák eltörlését. Szerintük azok további áremelkedést, termékhiányt eredményeznek és tönkreteszik a legkisebb vállalkozásokat, boltosokat.

"A kommunista stílusú ársapkák helyett a Jobbik-Konzervatívok kidolgozott egy javaslatot, amely szerint az ársapkákat azonnal el kell törölni, rögtön enyhítve az inflációs szorításon, a rászorulókat pedig célzottan kell segíteni. A nemzetközi példák alapján kidolgozott, és a fejlett országokban sikerrel működő Nemzeti Élelmiszer-támogatási Programunk (NÉP) igazságosan, rászorultsági alapon támogatná a magyar családokat, mindezt az infláció által generált 1500 milliárd forintnyi plusz áfabevétel terhére." - jelentette ki közleményében az ellenzéki párt.

"Az oroszok kapcsán pedig Orbán azt mondta, hogy az amerikaiak mintha "ritmuskésésben is lennének", "a ruszkikat hazaküldtük" a rendszerváltáskor. Nos, azóta eltelt több mint harminc év, és sajnos az egykori fiatal demokraták kommunista párttitkárokat idéző elvtársakká váltak." - írták.

"Az pedig a napnál is világosabb, hogy Orbán nem csak a kommunista ársapkákat, hanem az oroszokat is visszacsempészte Magyarországra. És ez nem csak az orosz kémbank kapcsán érhető tetten, hanem az egész Orbán-kormány működésén, beleértve a Moszkva-párti állami propagandát, a kormány által pénzelt fideszes megmondóemberek Putyin bűneit relativizáló megszólalásait, valamint a magyar kormány és külügy érthetetlen orosz- és fehérorosz-barátságát.

Mi olyan normális Magyarországban hiszünk, ahol nem hangzatos kommunista eszközökkel próbálják elfedni a gazdasági problémákat, és ahol nem Druzsba-díjas a magyar külpolitika. És ami a legfontosabb, ahol a kormány nem áll a vesztesek oldalára!" - olvasható a közleményben. (OS / Fotó: Balogh Zoltán)