A Jobbik nem szeretné, ha a hazai munkaerőpiacon tömegesen jelennének meg külföldi vendégmunkások

A hazai munkavállalók előnyben részesítését sürgette keddi budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik-Konzervatívok alelnöke, a párt országgyűlési képviselője.

Konzervatív közösségként meglehetősen távolságtartók vagyunk a kvóták rendszerével szemben, de a magyar kvóta iránt elkötelezettek vagyunk - jelentette ki a politikus.

Megismételte azon korábbi javaslatukat, hogy csak olyan cég kaphasson állami támogatást, indulhasson pályázatokon, amelyik legalább 90 százalékban az Európai Gazdasági Térségen belüli, jellemzően magyar munkavállalót alkalmaz.

Így szerinte a multicégeknek oda nem adott támogatásokból olyan forrás szabadulna fel, amelyet az érintett térségek fejlesztésére, az ott működő hazai mikro-, kis- és középvállalkozásainak támogatására fordíthatnának.

A magyar vállalkozók és a magyar munkavállalók támogatására egyaránt alkalmas ez a javaslat - jelentette ki a politikus.

Z. Kárpát Dániel kiemelte: a nemzeti érdek azt kívánja, hogy elsősorban hazai munkaerőt alkalmazzanak az országban működő cégek.

A politikus hangsúlyozta: nem szeretnék, ha a hazai munkaerőpiacon tömegesen jelennének meg külföldi vendégmunkások.

Példaként azt hozta fel: a leendő debreceni akkumulátorgyár kilencezer állásának egy részét kínaiakkal töltenék fel, de már a BMW-beruházásnak idején világos volt, hogy a hazai munkaerő nem elegendő a keletkező új álláshelyek betöltésére. (MTI / Fotó: Soós Lajos / MTI)