Londonba látogat Volodimir Zelenszkij

Londonba látogat szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki egyebek mellett az ukrán katonáknak nyújtott nagy-britanniai kiképzési program jelentős bővítéséről tárgyal Rishi Sunak brit miniszterelnökkel - közölte szerda délelőtt Sunak hivatala.

A Downing Street tájékoztatása szerint a brit kormány felajánlja, hogy a program hosszabb távra szóló részeként NATO-szabványoknak megfelelő, fejlett technológiájú harci repülőgépek üzemeltetésére nyújt kiképzést ukrán pilótáknak.

A beszámoló megfogalmazása szerint ennek célja az, hogy az ukrán vadászpilóták a távolabbi jövőben is védelmezni tudják Ukrajna légterét.

A londoni miniszterelnöki hivatal tájékoztatása ugyanakkor nem említi, hogy Nagy-Britannia vagy bármely más nyugati NATO-szövetséges harci repülőgépek ukrajnai szállítását tervezné.

Rishi Sunak szóvivőjének szerdai megfogalmazása szerint "e hosszú távra szóló képességfejlesztési befektetés" részeként Nagy-Britannia együttműködik Ukrajnával és a nemzetközi szövetségesekkel "az ukrán védelmi igényeknek megfelelő kollektív támogatás összehangolásáról".

A Downing Street január végén egyértelműen azt közölte, hogy Nagy-Britannia nem szállít korszerű harci repülőgépeket Ukrajnának, mert ez "nem lenne praktikus" a kiképzési idő hosszúsága miatt.

A brit kormány ugyanakkor - a nyugati NATO-szövetségesek közül elsőként - azt már korábban bejelentette, hogy páncélozott harcjárműveket szállít Ukrajnának.

E program keretében Ukrajna 14 Challenger 2 harckocsit és "hozzávetőleg harminc" AS90 önjáró löveget kap Nagy-Britanniától.

A Challenger 2 brit tervezésű és gyártású, 120 milliméteres löveggel felszerelt, 75 tonna össztömegű harckocsi, amely 1998 óta áll hadrendben a brit hadseregben.

Az ugyancsak brit tervezésű és gyártású, 45,7 tonna önsúlyú AS90 önjáró lövegeket 1992-ben rendszeresítették a brit fegyveres erőknél.

Nagy-Britannia már megkezdte az ukrán katonák kiképzését a Challenger 2 harckocsik és az AS90 típusú önjáró lövegek üzemeltetésére.

A Downing Street szerdai tájékoztatása szerint Rishi Sunak miniszterelnök felajánlja Zelenszkijnek, hogy Nagy-Britannia bevonja a kiképzési programba az ukrán tengerészgyalogságot is.

A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint ez annak a programnak a kiegészítése lenne, amelynek alapján Nagy-Britannia az utóbbi hat hónapban tízezer ukrán katona harckészségét fejlesztette.

Ebben a brit kiképzési programban az idén további húszezer ukrán katona vesz részt.

A Downing Street szerdai tájékoztatása szerint a brit kormányfő felajánlja azt is, hogy Nagy-Britannia nagyobb hatótávolságú eszközökkel látja el Ukrajnát.

Sunak szóvivője nem részletezte, hogy ez milyen típusú katonai felszerelés szállítását jelenti. Kijelentette ugyanakkor: a cél az ukrán frontvonalakra nehezedő nyomás enyhítése mellett az, hogy Oroszország ne tudja folyamatosan támadni a kritikus fontosságú ukrán civil infrastrukturális létesítményeket.

Volodimir Zelenszkij szerdán várhatóan felszólal a londoni parlamentben is. (MTI)

Ha máskor is tudni az Ukrajnában zajló eseményekről, lájkolja a Szabad Ukrajna Facebook-oldalát.