Hidvéghi Balázs háborúpárti kiáltványnak nevezte az Európai Parlament legújabb határozatát

Háborúpárti kiáltványnak nevezte Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője az Európai Parlament legújabb, múlt héten elfogadott határozatát.

A kormánypárti politikus az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában a határozatot úgy értékelte, "valóságos háborúpárti kiáltvány, amely sürgeti, hogy most már vadászgépeket és nagy hatótávolságú rakétarendszereket is szállítsunk Ukrajnába".

A tankok, vadászgépek és rakéták után már csak a katonák bevetése marad - mondta, az pedig meglátása szerint egyenlő lenne egy világháborúval.

Kitért arra is, olyan érzése van, mintha egy kollektív háborúpárti pszichózisba merült volna a nyugati világ, pont úgy, mint 1914-ben az első világháború kitörésekor.

"A szakadék szélén egyensúlyozunk, és a legtöbb brüsszeli politikus vakon menetel előre" - fogalmazott, hangsúlyozva, Magyarországnak minden körülmények között ki kell maradnia ebből a háborúból.

"Ne engedjük, hogy felelőtlen és alkalmatlan brüsszeli politikusok katasztrófába sodorjanak minket" - tette hozzá Hidvéghi Balázs.

Azt is mondta, a háborúban már eddig is több százezer ember halt meg, és a pusztítás a polgári lakosságot sem kíméli. Egy ilyen helyzetben minden erőfeszítésnek a tűzszünetre és békemegállapodásra kéne irányulnia. Ehelyett Brüsszel szankciókat erőltetett ránk, amelyek árát az európai emberek fizetik meg, a háború pedig nemhogy nem ért véget, hanem egyre durvább és veszélyesebb méreteket ölt. (Fotó: Hír TV)