Az LMP petíciót indított az akkumulátorgyárak Magyarországra telepítése ellen

Az LMP országos petíciót indított, hogy megakadályozza Magyarország "akkumulátorgyarmattá" válását.

Schmuck Erzsébet társelnök az aláírásgyűjtés egyik helyszínén, a budapesti Nyugati téren hétfőn azt mondta: céljuk, hogy az emberek hozzájárulása nélkül sehol se lehessen akkumulátorgyárat építeni, azaz Magyarország ne váljon akkumulátorgyarmattá - számolt be az MTI.

Emlékeztetett: pártja országos népszavazást kezdeményezett, de addig sem akarnak tétlenkedni, amíg kérdésüket jóváhagyja a választási bizottság.

A kormány már több éve "építgeti a tervét" arról, hogy az ország hídszerepet töltsön be a nyugati autógyárak és a keleti akkugyártók között. Magyarország akku- és szárazelem-termelési értéke már 2020-ban a második legnagyobb volt az unióban - ismertette -, mára pedig a nyersanyagtermelésen kívül minden gyártási fázis jelen van az országban.

A keleti gyárak piacot nyernek azzal, ha egy uniós tagállamban építenek új üzemet - hangsúlyozta. Magyarországon a munkaerő is olcsó a számukra, és "úgy látszik, van elég termőföld is" - jelentette ki a politikus, sérelmezve, hogy például Debrecenben több mint 200 hektárt foglal el az ipari park, ráadásul annak jelentős része magas aranykorona-értékű föld.

Szerinte a leépült környezetvédelmi intézményrendszer miatt is vonzó lehet az ország a keleti gyártóknak.

Kanász-Nagy Máté frakcióvezető-helyettes arról beszélt: kezdeményezésükre kedden összeül az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága is, hogy megvitassa a kérdést. Reményét fejezte ki, hogy az energiaügyi, valamint a külgazdasági és külügyminiszternek "lesz elég bátorsága" ahhoz, hogy részt vegyen az ülésen.

A Párbeszéd szerint a debreceni akkumulátorgyárnak nem kellene megadni semmilyen környezethasználati engedélyt

A debreceni akkumulátorgyárnak semmilyen környezethasználati engedélyt nem kellene megadni - jelentette ki hétfői budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján a Párbeszéd társelnöke.

Szabó Rebeka arról beszélt, hogy a hírek szerint a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyár megkapta a környezethasználati engedélyt. Bírálatként azt mondta, hogy a gödi akkumulátorgyár bővítésére is megvan az engedély, "pedig ott pontosan tudjuk", hogy csak az elmúlt három évben több mint harminc olyan szabálytalanság történt, amely környezet-, katasztrófa- vagy tűzvédelmi szempontból "nagyon problémás" volt.

Az ellenzéki politikus kitért arra: habár nem tudják, hogy a debreceni akkumulátorgyár mennyi vizet fog használni, az "óvatos becslések szerint" is elérheti a napi negyvenezer köbmétert. Megjegyezte, az sem ismert, hogy ennek mekkora részét lehet szennyezett vízből pótolni.

Ha a debreceni akkumulátorgyár megépül, akkor a paksi erőmű éves energiatermelésének egyharmadát el fogja használni - közölte a társelnök. Hozzátette, azt sem lehet tudni, hogy az elhasznált akkumulátorokat hogyan fogják megsemmisíteni. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)