Csütörtökön Strasbourgban az Európai Bizottság elnöke, Ursula Von der Leyen, valamint Josep Borrell, az unió kül- és biztonságpolitikai képviselője hivatalosan bejelentette a testület új javaslatát az Oroszország elleni, immár tizedik szankciócsomagra vonatkozóan.
A bizottság elnöke elmondta: a tizedik szankciócsomaggal az EU tovább akarja fokozni a nyomást Oroszországra úgy, hogy exporttilalmat vezet be több mint 11 milliárd euró értékben a kritikus technológiákra és ipari árukra. Mint mondta, a hatékonyság érdekében számos olyan ipari árucikket vesz célba az EU, amelyekre Oroszországnak szüksége van és amelyeket nem tud beszerezni a harmadik országok általi árufeltöltés révén. "Ezek létfontosságú árucikkek, speciális járművek, gépalkatrészek, továbbá teherautók és a sugárhajtóművek pótalkatrészei. Ezen kívül korlátozó intézkedések vonatkoznak majd az építőipari ágazatban használt árukra, amelyeket az orosz hadsereg is alkalmazhat" - jelentette ki.
Von der Leyen kifejtette, hogy a bizottsága javaslata szerint korlátozásokat kell bevezetni a kettős felhasználású és a fejlett technológiai áruk exportjára. Mint mondta, a testület ellenőrzést javasol 47 olyan elektronikus alkatrészre, továbbá ritka fémekre vonatkozóan, amelyek orosz fegyverrendszerekben, többek között drónokban, rakétákban és helikopterekben felhasználhatók.
"Ezzel betiltunk minden, a harctéren használatos technológiai terméket, gondoskodni fogunk arról, hogy ne találjanak más utakat, mert most először harmadik országbeli szervezeteket is bevonunk az orosz kettős felhasználású termékekre vonatkozó szankciókba" - hívta fel a figyelmet. Hozzátette, hogy mivel az Iráni Forradalmi Gárda drónokat biztosít Oroszország számára, az EU hét iráni szervezetet készül felvenni szankciós listájára.
Az elnök bejelentette azt is, hogy az EU-nak Vlagyimir Putyin orosz elnök propagandistáival szemben is fel kell lépnie. "Az orosz elnök a közterületeken is háborút folytat propagandistái és dezinformációs hálózatai hadseregével. Mérgező hazugságokat terjesztenek, a társadalmaink megosztására törekednek" - hangoztatta az elnök.
Von der Leyen szerint, az új szankciócsomag fellép a korlátozó intézkedések kijátszása ellen is. A javaslat szerint az Európai Bizottság nyomon követi a szankcionált orosz oligarchák vagyonát és a tagállamokkal közösen áttekintést készít az orosz központi banknak az Európai Unióban tartott összes befagyasztott eszközéről. "Tudnunk kell, mennyi pénzről van szó és hol található, ez nagyon fontos, tekintettel arra, hogy az állami orosz vagyont esetleg az ukrajnai újjáépítés finanszírozására használhatjuk fel" - jelentette ki.
Josep Borrell nyilatkozatában közölte, hogy a tagállami kormányokat tömörítő Tanács elé terjeszti az Ukrajna szuverenitásának aláásásában szerepet játszó, csaknem száz személy és szervezet elleni szankciókra vonatkozó javaslatok listáját. "Ez a lista magában foglalja a katonai tevékenységekért, a politikai döntésekért, a propagandáért és a dezinformációért felelős személyeket is. Célba vesszük azokat, akik részt vesznek az emberrablásokban, az ukrán gyermekek Oroszországba történő deportálásában és kényszer-örökbefogadásában. És azokat is, akik lehetővé teszik az ukrán erőforrások kifosztását" - sorolta.
A két uniós tisztségviselő felszólította az EU-tagországokat a tizedik szankciós csomag minél hamarabbi jóváhagyására.
Ursula von der Leyen szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök azt feltételezi, hogy az Ukrajnának nyújtott uniós támogatás nem fog kitartani, mert úgy véli, Európát könnyű zsarolni, mivel nagymértékben függött az orosz olajtól és gáztól. "De ebben tévedett. Elvesztette az energiaháborút, amelyet ő maga robbantott ki, mert mi alkalmazkodtunk, megbízható partnerekhez fordultunk, és jó eredményeket értünk el" - hangsúlyozta.
"Oroszország olaj- és gázeladásból, különösen az Európába irányuló gázértékesítésből származó bevételei kétharmaddal csökkentek. Bevezettük a globális olajárplafont, ez Oroszország számára napi 160 millió eurós veszteséget eredményezett. A gázárak Európában jelenleg alacsonyabbak, mint mielőtt Oroszország megszállta Ukrajnát. Befektettünk a tiszta energiába és az energiafüggetlenségbe, tavaly például több villamos energiát termeltünk szél- és napenergiával, mint gázzal" - taglalta. Arra is felhívta a figyelmet, hogy míg az EU-nak sikerült javítania gazdasági előrejelzéseit, addig a Kremlnek el kellett adnia az aranytartalékjait, hogy fedezze a fosszilis tüzelőanyagokból származó bevételek csökkenése okozta hiányokat.
A bizottsági elnök hangsúlyozta továbbá, hogy az EU a háború kezdete óta 67 milliárd euró értékben nyújtott gazdasági, humanitárius és katonai támogatást Ukrajnának, és továbbra is garantálja a folyamatos pénzügyi támogatást. Továbbá, hogy segítse az ukrán vállalatokat és munkavállalókat is, integrált piacokat, ikervárosokat alakított ki, és villamosenergia-hálózatokkal szolidaritási folyosókat biztosít annak érdekében, hogy Ukrajna exportálhassa áruit a világ minden tájára. "Ez 20 milliárdos bevételt jelent az ukrán vállalatok számára a háború idején" - mutatott rá.
Véleménye szerint az ukrán emberek számára a reményt az Európai Unióhoz való csatlakozás adja. Mint mondta, a csatlakozást ki kell érdemelni, és Ukrajnában a háborús feszültségek ellenére is nagyon hamar kézzelfogható haladást értek el a felvételhez szükséges jogi reformok terén.
"Azért tudnak előrelépni, mert teljes szívvel és lélekkel Európáért küzdenek. Ukrajnát mint nemzetet nemcsak történelme és öröksége határozza meg. Olyan nemzet, amelyet az álmai határoznak meg, és az Európához való tartozás az egyik ilyen vágy számukra" - zárta beszédét az Európai Bizottság elnöke.
Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő beszédében kijelentette: "nem szereti a háborút, és a békét részesíti előnyben," de annak eléréséhez Ukrajnának meg kell nyernie ezt a harcot, és az EU-nak Kijevet katonailag segíteni kell, azzal párhuzamosan, hogy diplomáciai erőfeszítéseket tesz az ENSZ közvetítésével lebonyolítandó béketárgyalások előmozdítására.
"A katonai segítségnyújtás nem áll ellentmondásban a diplomáciai békekereséssel, hanem kéz a kézben haladhatnak. Nem értem azokat, akik azt mondják, hogy a béketárgyalásokhoz abba kell hagynunk a katonai segítségnyújtást Ukrajnának. Éppen ellenkezőleg, a kettőt együtt kell végezni" - hangoztatta a főképviselő.
Arra is rámutatott, hogy sokan bírálják az Oroszország elleni uniós szankciókat, azonban az orosz olaj- és gázbevétel januárban 46 százalékkal csökkent a tavalyi arányokhoz képest, és idén januárban az államháztartási hiány 14-szer nagyobb volt, mint az előző év ugyanezen hónapjában.
A szankciókat Josep Borrell lassú hatású méreghez hasonlította, mert szerinte lassan, de biztosan aláássák az orosz gazdaság ipari és nem energetikai alapjait." Vlagyimir "Putyin már elvesztette az energetikai csatát ugyanúgy, ahogyan etikailag és erkölcsileg is vesztésre áll" - hívta fel a figyelmet. (MTI)
Ha máskor is tudni az Ukrajnában zajló eseményekről, lájkolja a Szabad Ukrajna Facebook-oldalát.