Vologyin: Merkel, Hollande és Danilov beismerő nyilatkozatai bizonyítékként szolgálhatnak egy katonai bíróság számára

Angela Merkel volt német kancellár, Francois Hollande volt francia elnök és Olekszij Danilov, az ukrán Nemzetbiztonsági Tanács vezetője korábbi beismerő nyilatkozatai bizonyítékként szolgálhatnak egy katonai bíróság számára - írta a Telegramon Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlamenti alsóház elnöke.

"Ezek a vezetők egy világháború kirobbantását tervezték, amelynek következményei előre láthatók voltak. És megérdemlik, hogy bűnhődjenek a bűneikért" - írta a házelnök.

Vologyin szerint a három általa megnevezett politikus nyilatkozatai megerősítették az Ukrajna ellen indított "különleges hadművelet" szándékát, amely lehetővé tette a katasztrófa, és rengeteg ember halálának megelőzését - írta az MTI.

A RIA Novosztyi hírügynökség ezzel kapcsolatban felidézte, hogy Merkel december elején elismerte: az ukrajnai rendezés alapjának tekintett, az ENSZ Biztonsági Tanácsa által is megerősített minszki megállapodásokkal időt akartak adni Kijevnek ahhoz, hogy megerősödjön. Később ezt Hollande is megerősítette. Danilov tavaly augusztusban vallotta be, hogy miután Zelenszkij elutasította a 2019-ben Párizsban javasolt Minszk-3-at, Kijev megkezdte a felkészülést egy "nagy háborúra" Moszkvával.

Ha máskor is tudni az Ukrajnában zajló eseményekről, lájkolja a Szabad Ukrajna Facebook-oldalát.