Megvan a nemzeti konzultáció eredménye

A kormány összesítette a nemzeti konzultáció eredményeit, és ezek egyértelműek: a magyarok 97 százaléka elutasítja a súlyos károkat okozó szankciókat - jelentette be szombaton a magyar kormány hivatalos Facebook-oldalán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, tudatta az MTI.

Közölte, az Ukrajna megtámadása miatt Oroszországra kivetett szankciók a háborút nem állították meg, Európának viszont rendkívüli gazdasági nehézségeket okoztak és okoznak.

A magyarok elsöprő többséggel elutasítják az olajszankciókat és a tervezett gázszankciókat, mint ahogy a nukleáris energiára vonatkozó korlátozásokat is - ismertette.

Az eredmények alapján a konzultáció kitöltői egyértelmű nemet mondanak azokra a szankciókra is, amelyek tovább növelik az élelmiszerárakat vagy éppen az európai turizmusra raknak további terheket - tette hozzá.

Szentkirályi Alexandra kiemelte: az Európai Unióban a magyar kormány kérdezte meg először az állampolgárokat a szankciókról.

"A konzultáció eredménye irányadó a magyar közéleti szereplők számára, és azon leszünk majd, hogy Brüsszelben is meghallják azt" - fogalmazott. Hozzáfűzte: erre azért is nagy szükség van, mert a szankciós politika felülvizsgálata helyett új szankciókat akarnak bevezetni.

Szentkirályi Alexandra a kormány nevében köszönetet mondott annak a csaknem 1,4 millió embernek, aki a konzultáció során elmondta a véleményét.

A részletes eredményeket rövidesen közzéteszik a kormány hivatalos Facebook-oldalán - közölte.

"A konzultáció üzenete világos: felül kell vizsgálni a brüsszeli szankciós politikát. Nem tévútra vezető szankciókra, hanem mielőbbi béketárgyalásokra van szükség. A magyar kormány azon lesz, hogy érvényt szerezzen ennek" - összegezte Szentkirályi Alexandra. (Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)