A Jobbik adóstop bevezetését javasolja a kormánynak

Adóstop bevezetését javasolta a kormánynak pénteken a Jobbik alelnöke, aki szerint a válság miatt befolyó extra adóbevételeket nem szabad beszedni, vissza kell adni a családoknak - írta az MTI.

Z. Kárpát Dániel budapesti sajtótájékoztatóján - amit online is közvetítettek a párt Facebook-oldalán - azt mondta, a kormány által rendeleti úton átírt 2023-as költségvetésben sokkal több adót várnak az emberektől az eredeti törvényhez képest.

Elmondta, a tavaly elfogadott büdzséhez képest a rendeleti úton módosított költségvetésben 1280 milliárd forinttal több áfabevétel szerepel.

Szerinte ez olyan extraprofit, ami az állam zsebében landol, de a válság miatt keletkezett, hiszen a magasabb árak miatt több áfát fizet minden állampolgár.

Z. Kárpát Dániel azt javasolta, ez a többletbevétel maradjon a családoknál; hirdesse ki az Orbán-kormány, hogy nem akar az eredetileg tervezettnél több adót beszedni és az extrabevételt visszacsatornázza a családoknak.

Arra is javaslatot tett, hogy "nullázzák" az alapvető élelmiszerek, a gyermeknevelési cikkek áfáját, csökkentsék a rezsiszámlák áfáját, valamint indítsanak állami hátterű bérlakásprogramot.