A DK-s budapesti önkormányzatok feloszlatását kezdeményezi a Mi Hazánk

A Demokratikus Koalíció (DK) által vezetett budapesti önkormányzatok feloszlatását kezdeményezte a Mi Hazánk a fővárosi kormányhivatalnál csütörtökön - írta az MTI.

Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke, frakcióvezető-helyettese a kormányhivatal előtt tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a központi költségvetésből biztosított rezsitámogatásról szóló egyeztetésre el sem ment hat, többségében a DK által irányított kerület vezetője, így kerületenként 500 millió forintot "hagytak veszni" ezek a vezetők.

A DK-s politikusok ráadásul egymásban sem bíznak, ezt mutatja, hogy közösen akartak tárgyalni a rezsitámogatásról a kormánybiztossal, mert "valószínűleg attól féltek", hogy kijátsszák őket egymás ellen - mondta Novák Előd.

Az ellenzéki politikus szánalmas magyarázkodásnak nevezte azt a kifogást, hogy ezen önkormányzatok perelni készülnek az Orbán-kormányt, mivel ennek semmi jogalapja nincs.

A Mi Hazánk alelnöke úgy fogalmazott, ezek a politikusok a közösség pénzéről lemondanak, de "az Amerikából érkező milliárdokat nem szégyellték elfogadni a közös kampány finanszírozására". Novák Előd szégyennek nevezte azt is, hogy a Fidesz helyi politikusai sem tettek semmit azért, hogy az állami rezsitámogatáshoz juttassák ezeket a kerületeket.

Szecsődi Patrik, a Mi Hazánk újbudai önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy politikai harc áldozata lett Újbuda, mert a baloldali városvezetés - azzal, hogy részt sem vett az egyeztetéseken - fontosabbnak ítélte a pártpolitikát, mint a kerület lakóinak érdekeit. (Fotó: MTI / Bruzák Noémi)