45 százalékkal csökkent az orosz földgázexport

A Gazprom orosz gázipari óriásvállalat földgázexportja 45,5 százalékkal csökkent tavaly a volt szovjet tagköztársaságokat leszámítva a cég bejelentése szerint, miután tavaly jelentősen visszaestek az Európába irányuló szállítások az Ukrajna orosz megtámadását követően elfogadott nyugati büntetőintézkedések nyomán - írta az MTI.

Alekszej Miller, a Gazprom igazgatótanácsi elnökének közleménye szerint a vállalatcsoport 100,9 milliárd köbméter földgázt exportált 2022-ben az úgynevezett „távoli országokba”, amely körbe nem tartoznak bele a korábbi szovjet tagköztársaságok. Tavalyelőtt a Gazprom 185,1 milliárd köbméter földgázt exportált ugyanezen államokba.

Az ukrajnai orosz hadműveletek 2022. február 24-i megindítását követően hozott, Oroszországot sújtó nyugati gazdasági szankciók hatályba lépését követően Moszkva jelentősen csökkentette az orosz szénhidrogének Európai Unióba (EU) irányuló kivitelét.

Az EU, a G7 csoportot alkotó fejlett országok és Ausztrália 2022. december elején megállapodtak az orosz kőolaj 60 dolláros hordónkénti árplafonjában

annak reményében, hogy Moszkva így jelentős árbevételektől eshet el.

December 5-én pedig életbe lépett a tengeri szállítású orosz kőolajra vonatkozó uniós embargó. Válaszul Oroszország bejelentette, hogy 2023. február 1-jével megtiltja az orosz kőolaj exportját mindazokba az országokba, amelyek rögzítették az importár felső határát.

A veszteségek csökkentése érdekében Moszkva igyekszik növelni a jelentős energiafogyasztónak számító Kínába irányuló földgázszállításait. December végén Vlagyimir Putyin orosz elnök megindította a kitermelést egy hatalmas szibériai gázmezőn, amely lehetővé teszi a Kínába irányuló földgázexport növelését.

Ezenkívül Oroszország megkezdi a Szibéria Ereje-2 vezeték megépítését, ez Mongólián keresztül látja majd el földgázzal Kínát. Alekszej Miller hétfői nyilatkozatában leszögezte: „a globális földgázfogyasztás növekedésének kulcsa elsősorban Ázsiában, azon belül is Kínában van”.

A Gazprom elnök-vezérigazgatója megerősítette, hogy 2022-ben a Kínába irányuló orosz földgázszállítás „Peking kérésére” meghaladta a szerződésben vállalt mennyiséget.

A Szibéria Ereje-1 gázvezeték mellett a Gazprom szeretné növelni távol-keleti szállításait is a Szibéria Ereje-2 tervezett gázvezetéken keresztül. Miller szerint ez a három exportútvonal „körülbelül 100 milliárd köbméter (orosz földgáz) szállítását” teszi majd lehetővé Kínába. (Fotó: Getty Images)

+

Ha máskor is tudni az Ukrajnában zajló eseményekről, lájkolja a Szabad Ukrajna Facebook-oldalát.