DK: Orbánék hasznot húznak a rezsiemelésből a dolgozóknak járó rezsitámogatás megadóztatásával

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint adó- járulékmentes munkavállalói rezsitámogatást kell bevezetni a teljes munkaidőben foglalkoztatottak részére - jelentette be szombati online sajtótájékoztatóján a párt alelnöke.

Varju László közölte: nemrégiben fordult a DK árnyékkormányához a rácalmási Hankook-gyár egyik dolgozója, akinek kollégáival együtt novemberre, decemberre és januárra havi bruttó 60 ezer forintos rezsitámogatást adott a munkáltatója.

A dolgozó azonban megdöbbenve tapasztalta, hogy "az Orbán-kormány csökkentette a rezsitámogatását", ugyanis havi 60 ezer forint helyett csak 39 ezer forintot kap kézhez, mert munkáltatójának 21 ezer forintot adóként kell befizetnie - mondta a DK energia- és rezsiügyi árnyékminisztere.

Varju László szerint a Hankook döntése emberséges és követendő lépés, hiszen "az orbáni infláció" miatt olyan mértékben szabadultak el a rezsiárak, hogy sok dolgozónak lehetetlen a téli fűtés kifizetése.

Az viszont szerinte "vérlázító", hogy miközben a rezsiválság közepén a kormány magára hagyta az embereket és a vállalkozásokat, "Orbánék még hasznot is húznak a rezsiemelésből" a dolgozóknak járó rezsitámogatás megadóztatásával.

Kijelentette: az DK árnyékkormánya szerint lehetővé kell tenni a munkáltatóknak, hogy a megélhetési válság közepén támogathassák a dolgozóikat: adó- járulékmentes munkavállalói rezsitámogatást kell bevezetni a teljes munkaidőben foglalkoztatottak részére. (MTI/Fotó: Facebook)